Rengeteg olyan ház áll ma Magyarországon, amelyek palatetővel vannak fedve. A palatetőről tudni kell, hogy elég sérülékeny, a jégeső, egy-egy nagyobb faág könnyedén megrepeszti, de az is előfordul, hogy a szél darabokban letépi. Elég egy kis repedés, hézag és máris megvan a baj – a tető egyszerűen elkezd beázni, illetve nem egyedi, hogy beköltöznek kisebb állatkák. Ilyenkor nem érdemes várni – mielőbbi palatető felújításra van szükség! A palatető felújítást nem szabad halogatni, ugyanis a beázás eredménye többek között az is, hogy a tető faszerkezete korhadásnak indul, amely sokkal nagyobb anyagi kárt okoz. A palatető felújítás bontás nélkül is történhet. Nagyon fontos tudni, hogy a 90-es évek előtt gyártott palák azbeszt tartalmaznak, amely káros az emberi szervezetre. A veszélyes, rákkeltő anyag akkor jut a levegőbe, ha a pala megsérül – törik, éppen ezért nagyon körültekintően, szakszerűen kell a felújítást, illetve a bontást kivitelezni. Törni semmiképpen nem szabad, illetve nem szabad megfeledkezni gyenge teherbíró képességéről, amely miatt nem célszerű ráállni – gondos előkészítéssel, súlyelosztással szabad rajta dolgozni. Amennyiben lehetőség van bontás nélkül a palatető felújítást kivitelezni, nagyon fontos megtisztítani a palát, a megtapadt mohás-algás szennyeződésektől megszabadítani a felületeket. A tisztítás a bontás nélküli felújítás előkészületébe beletartozik és szintén szakértelmet, felszerelést igényel. A palatető fogadószerkezetnek lehet alkalmazni, így nagyon könnyen belécezhető és ráépíthető más fedőanyag. Sok esetben például cserepeslemezt szoktak használni, hiszen a cserepeslemez kis súlyú, tartós, esztétikus és pénztárcabarát megoldás.
Ács tetőfedő Tetőjavítás - Palatető bontás Ács tetőfedő Tetőjavítás - Palatető bontás
Bádogozás
A bádogos munka, a bádogozás igen sokrétű, komplex feladatkört takar. Nem kizárólag az ereszcsatornák szerelése, javítása, a különböző díszítési feladatok tartoznak bele mindennapi tevékenységünkbe, de az ablakpárkányoktól kezdve, a lemezfedéseken keresztül a hajlatbádogok gyártásáig, felszereléséig és javításáig minden fémmegmunkálással járó feladat. Éppen ezért ebben a szakmában kivételesen fontos a mély szakmai tudás mellett a nagy múltú szakmai tapasztalat. A kivitelezést minden esetben egy alapos igényfelmérésnek és helyszíni felméréseken alapuló tervezésnek kell megelőznie. Nélkülözhetetlen továbbá a megfelelő, mély anyagismeret, a minőségi alapanyagokkal való tervezés, hiszen a kivitelezett bádogos munkák felelnek például a tető megfelelő vízzáró képességéért is! Amennyiben a bádogos munkák nem jól lettek elvégezve, az komoly anyagi károkat okozhat a ház szerkezetében.
Ács tetőfedő Tetőjavítás - Bádogozás Tököl Ács tetőfedő Tetőjavítás - Bádogozás Tököl KWd6fb0f876427d83e46c0c0f959075342
Monday, May 2, 2022
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Régi sírkövek felújítása, tisztítása - Időtlen elegancia: Egy elveszett múlt feltámasztása a partnerünk régi sírkövek felújításában
Kultúránk és múltunk egyre inkább elhalványul a rohanó élet sodrában. De vannak, akik elkötelezettek a múlt megőrzésére, méltó emléket állít...
-
Az ereszcsatorna rendszeres karbantartása és ellenőrzése elengedhetetlen egy ház védelme szempontjából. Az ereszcsatornák összegyűjtik az e...
-
A nemzetközi és magyar piacon az arany mindig is egy kelendő természetes alapanyag volt, és lesz. Azonban nem mindegy milyen aranyat akar el...
-
Cégünk sokéves szakértői tapasztalattal rendelkezik óra felvásárlás kapcsán. Az óra felvásárlás területén kiemelten fontos a precizitás, épp...
No comments:
Post a Comment